Madarak és fák napja | május 10.

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

A Magyar Madártani Egyesületet (MME) 1974-ben hozta létre 200 alapító tag, a Természetvédelmi kiegészítés a nevünkbe csak később, 1990-ben került be. Az MME hazánk, és Közép-Kelet-Európa legnagyobb, 8.000 tagot számláló, politikától független társadalmi szervezete.

Ajánlott oldalak

Néhány érdekes mese:

Albert mondja a természet jobban tudja. A fa nem csak egy fa 6

 

Albert mondja a természet jobban tudja. Mennyit ér egy madár 3

 

Erdő Ernő bácsi meséi: Hogyan készítenek fészket a madarak?

 

Erdő Ernő bácsi meséi: Miért pettyesek az őzgidák?

 

Egy kis nosztalgia -diafilm:  Szépségverseny az erdőben

Feladatlapok

Beszélgessetek otthon a fa részeiről, a fa fejlődéséről a képek segítségével.

Beszélgessetek a fán termő gyümölcsökről!

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

 

Nevezd meg a gyümölcsöket! Melyik terem fán? Melyiket szereted a legjobban?

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Nézegessétek meg a képeket! Melyik madarat tudjátok megnevezni? Melyik lehet a sárgarigó? Melyik a vörösbegy? A meggyvágónak a legvastagabb a csőre! Mutasd meg! Miben hasonlít mindegyik madár? Miben különböznek egymástól?

Kis segítség:

  1. sor: széncinege, vörösbegy, tengelic
  2. sor: feketerigó, csonttollú, meggyvágó
  3. sor: sárgarigó, őszapó, kék cinege

A madarak éneke megkereshető Youtube-on vagy a Madárhatározó applikáció segítségével.

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém1. ábra: https://balkonada.cafeblog.hu/2018/03/06/ezek-madarak-vendegeskednek-a-kertekben-telen/

Madaras kirakó: Vágjátok ki a képeket, keverjétek össze a részeket, majd illesszétek össze a megfelelő részeket és nevezzétek meg a madarakat. Melyik madár lakik a Déli-sarkon? Melyik madár keresi éjszaka a zsákmányát?

A kép letölthető itt: letöltés

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

A madarak ilyenkor tavasszal fészket készítenek, kiköltik a tojásokat és kikelnek a fiókák. A képen kék cinegéket láttok. A képek sorrendje összekeveredett. Rakd sorba a képeket és meséld el, mi történik a képen!

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

2020 év madara – az erdei fülesbagoly

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Erről a csodálatos madárról információkat a Magyar Madártani Egyesület, MME honlapján találhattok.

2020 Európai Év Fája

„Az elárasztott falu őre” Erdei Fenyő 350 éves

Csehország

Erről a fáról valamint a 2020-as év fája verseny döntőseiről ezen a linken olvashattok.

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

 

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Barkácsolás

Megérkeztek a gólyák Afrikából.

Veszprémben is láthattok fészkelő gólyát a Pajta u. és Árpád u. sarkánál (régi Tapó)!

Készítsetek fészkelő gólyát papírból!

Itt találtok nyomtatható mintát: http://krokotak.com/2018/02/the-storks-nest/

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Madárfészek tojásokkal

Az elkészítés fázisai itt találhatók: http://krokotak.com/2019/02/bird-nest-craft/

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Madárfiókákat muffin papír fészkekbe is ültethettek. A muffin papírba a legegyszerűbb barna színű krepp papírból vékony csíkokat vágni és egy kicsit meggyűrni. A madárfiókáknak megrajzolhatjátok a szemét, a csőrét, szárnyát, de, ha van otthon más színes papír azzal is díszíthetitek.

 

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Készíthettek ujjbegy festésével dróton ülő madarakat. Ezek lehetnek különböző színűek, így a gyermekek sorozatokat is alkothatnak vagy lehet feladat az is, hogy minden 3. madárka nézzen jobbra.

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

A kisebbekkel készíthettek tenyér- talp lenyomatos madárkákat.

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém
Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Játékok

Matematikai játék

A madárszülők hernyókkal, rovarokkal etetik a fiókákat. Utánozd az etetést egy ruhacsipesz és bármilyen, ruhacsipesszel megfogható apró tárgyak segítségével (zsenília drót, vastagabb fonal, szalvétából gyúrt kis hurkák).

Matematikai játék a hernyókkal! Szükséges eszközök: csipesz, fészek, madarak, 14 db hernyó.

Rajzolj/készíts egy fészket, bele 3 fiókát.

  • Etesd meg a fiókákat: minden kismadár kapjon 4 db hernyót. Mennyi hernyó maradt?
  • Most rakd egymás mellé a fiókákat, mindenkinek adj 1 db hernyót, majd ismételd ezt addig, amíg elfogy az összes hernyó. Hány db hernyót kaptak a fiókák? Mindenki ugyanannyit kapott? (Ezek a feladatok az osztás, szorzás műveletét készítik elő.)

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Kincsvadászat

Kell hozzá egy tojástartó (legjobb a 12-es, de kisebbel is működik) ill. egy rá illő lap, 12 négyzettel, rajtuk a keresendő kincsek képével. A tojástartó megfelelő mélyedésébe a képen látható dolgot kell begyűjteni.

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

Az én fám

A bekötött szemű játékost vezessük egy fához, és adjunk neki egy vagy két percet, hogy látását kikapcsolva a többi érzékszervével megtapasztalja a fát. Tapogassa meg a kérget, simogassa meg a leveleket, szagolja meg, hallgassa a lomb susogását, szagolgassa és tapogassa körbe a fa környékét, ha tudja, rázza meg a fát, és érezze, hogyan mozog.  Ezután vezessük vissza a nem túl messze lévő starthelyre. Most az a feladat, hogy nyitott szemmel is meg kell találnia a saját fáját.

Memóriajátékok
A játék menete:
1. változat:

  1. Egy adott élőhelyen gyűjtsünk össze 6 vagy több dolgot (követ, mohát, fakéreg darabot, levelet, stb.) és fedjük le őket valami természetes takaróval, pl. egy nagy levéllel.
  2. Vegyük le a takarót kb. másodpercre, majd tegyük vissza. A gyerekek ez alatt jól nézzék meg a dolgokat.
  3. Kérjük meg őket, hogy keressenek hasonlókat néhány (kb. 5) perc alatt.
  1. változat
    Olyan dolgokat gyűjtsünk, melyek tapintása jellegzetes: valami keményet, lágyat, könnyűt, rugalmast, törékenyt stb.

Ének

De jó a dió,   fütyül a rigó,                 dr   ms   m             dr  ms   m

            Vidám dala száll,   élni jaj de jó!      s      s      mr  d       rr   sr    d

Gyere te rigó,  itt van a dió,

Héjja ropogó,  bele csuda jó.

Eresz alól fecske fia   idenéz, odanéz                           dm   ss   ss   ss       sm   r    mr   d

van-e hernyó, hosszú kukac,   ízesebb, mint a méz?    dm   ss   ss   ss       sm   r    mr   d

Csőrét nyitja ám,  buzgón szaporán,                            m    s     rr    r         s     m   dd    d

kis bendőbe mindenféle   belefér igazán.                     dm   ss   ss   ss       sm   r    mr   d

Zenehallgatás: Erdő erdő erdő, Marosszéki kerek erdő…  -magyar népdal

Saint-Saëns: Állatok farsangja – Madárház  -Hattyú

Versek

Szabó Lőrinc: Tavasz

„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.
„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”

Valamennyit ugrik
életében a szarka,
valahányat billen
annak tarka farka,
valahány szarkának
farkatolla tarka,
oly sokáig tartson
a szerencse marka!

Reggel van már, ragyogó,
fütyörészik a rigó,
csirip, csirip, csicsereg,
jó reggelt, kisgyerekek!

Találóskérdések:

Dalolva száll az égre fel,
röptében is énekel.

ɐʇɹısɔɐd

 

Fúr-farag, de mégsem ács
kopog, mint a kalapács.

Fák orvosa, doktora,
erdőben az otthona.

ʎןáʞɹɐɥ

 

Szürke színű a ruhája,
nem repül el Afrikába.

Itt marad a téli fagyban,
magvakon él a nagy hóban.

qéɹǝʌ

 

Erdőn lakik, vagy a kertben,
zöld a színe télen nyáron.
Feldíszítik decemberben,
oly szép akkor, mint az álom. Mi az?

ɐɟőʎuǝɟ

 

Koronás, de nem király,
mégcsak nem is hercegnő,
Törzse vastag, ága sok,
évek alatt nagyra nő.

ɐɟ

Pákolitz István: Nyaktekercs

Tekerinti-csavarintja
nyakát ez a csalafinta
harkály-rokon; jól ismerem,
a neve is kedves nekem.

Nyaktekerő nyaktekeri
hernyót keres, azt szereti;
hogyha teleette magát,
nem tekeri már a nyakát.

Rajzoltató:

Áll egy kis pont magába,
bekerítjük karikába.
Két kis zsinór lóg le róla,
nono ez még nem a gólya.

A tojása kerek, hegyes,
mindjárt itt áll a vén begyes,
hurkapálca hosszú lába,
azzal gázol a mocsárba.

Piros csőre hosszú, hegyes,
jön a gólya, mindjárt megesz! ( kész a rajz)

Mesék

Lázár Ervin: A nagyravágyó feketerigó

A feketerigó a ligetben élt. Sárga csőre volt, ragyogó cipőgombszeme – és persze fekete volt, mint a szurok. Azért is hívják feketerigónak.

Nem tudom, ki hogy van ezzel a színnel. Nyilván van, akinek nem tetszik, mert hiszen a narancssárga sokkal vidámabb, a türkizkékről és a meggypirosról nem is beszélve. De aki jobban odafigyel, annak a fekete is tetszik, ebben bizonyos vagyok. Hiszen annyiféle fekete van. Kékesen fénylő fekete, puha fekete, éjfekete, játékos fekete, meleg fekete és ki tudja, még hány.

A feketerigó fénylő fekete volt. És nem tetszett neki a fekete szín.

Se fénylőn, se puhán. Dühösködött. Egy darabig még csak nem is fütyörészett – mert még vidámnak gondolná valaki. Azt mondogatta mérgesen: „Csk, csk, csk!” Olyan szép piros tollakat akart, mint a vörösbegyé, zöldeket, mint a gyurgyalagé, fehéret, mint a kócsagé, s olyan cifrát, mint a papagájé.

Ezért volt dühös. Úgy hitte, ő a legrútabb madár a ligetben.

Bánata akkor vált mégis szívbe markolóvá, amikor a kisfiú eljött a ligetbe, és azt mondta a madaraknak:

– Kellene nekem egy barát. Egy madár barát. Aki reggelenként megkocogtatná az ablakomat, és mindennap megajándékozhatnám kenyérmorzsával meg kölessel.

– Aha – mondták a madarak.

Egyedül az uhu mondta, hogy „uhu”. Talán azért, mert nem szereti a kölest meg a kenyérmorzsát, de az is lehet, azért, mert mást nem tud mondani.

A barátság nem könnyű dolog. Mert jó, a kisfiúnak szüksége volt egy madár barátra. Csak hát olyan madár nélkül, akinek viszont éppen egy kisfiú barátra lenne szüksége, ez nem megoldható. A madarak legtöbbjének volt már barátja. A barázdabillegetőnek a szúriszarka, a gyurgyalagnak a szalakóta, a gólyának a kanalas gém, a búbos vöcsöknek a bölömbika. Csak a macskabagolynak meg a szürke varjúnak nem volt barátja, de ők igen mogorvák, nincs is szükségük barátra.

Na és persze a feketerigónak sem volt barátja, mert szégyellte a színét, s emiatt fönn hordta az orrát. Furcsa dolog, de így volt. Mással is megesik: szégyell valamit, és azt hiszi, csak úgy tudja elviselni a szégyenét, ha fönn hordja az orrát.

Így aztán nem talált barátra a kisfiú. Pedig ott lapult a fűben a feketerigó, és azt gondolta magában: „Én szívesen lennék barátja ennek a kisfiúnak. Nagyon szeretem a kenyérmorzsát meg a kölest. – S kis szünet után még azt is hozzágondolta: – és a kisfiút is nagyon szeretem. – De mégsem mert előbújni. – Éppen én kellenék neki – morfondírozott –, amikor ilyen csúnya vagyok! Fekete!”

Barát nélkül ment el a kisfiú, igaz, majdnem sírva fakadt, de megpróbálta a liget széléig visszatartani. Nem szeretett mások előtt sírni. De azért a madarak észrevették, hogy lefelé görbül a szája, és nagyon megsajnálták. Tulajdonképpen szerették a kisfiút. Akik barátokra vágynak, és elgyalogolnak érte a ligetbe, azokat szeretni kell. Egyikük utána kiabált:

– Gyere vissza egy hét múlva!

Talán ha az öreg festőművész nem lakik a közelben, minden másképp alakul. De ott lakott a liget mellett. Nagyon vidám, mosolygós öregúr volt, csak éppen a szakálla volt furcsa, ezerszínű – mert abba szokta törölgetni az ecsetjeit. A feketerigónak eszébe jutott a tarka szakállú festő meg a sok szép festék, röppent egyet, s már ott is volt a festékesdoboz mellett. „Majd ragyogok én egy hét múlva” – gondolta, s mivel a zöld festékestubus volt a legközelebb, kifestette magát zöldküllőnek. Hát elég furcsa zöldküllő volt, azt meg kell hagyni! Mert a zöldküllő nem egyszínű zöld – és a csőre meg különösen nem az, de a kis feketerigó nagy buzgalmában még a csőrét is zöldre mázolta. „Na, most jöhet a kisfiú” – gondolta, s úgy óvta magán a zöld festéket, hogy egy hétig enni is elfelejtett.

Eltelt a hét, semmi különös nem történt, csak a tarka szakállú festő pingált lila fákat meg lila mezőt – mivelhogy szőrén-szálán eltűnt a zöld festéke.

Megjött a kisfiú, köréje sereglettek a madarak, biztatták:

– Ne félj, most lesz valaki!

– Én szívesen lennék a barátod – mondta ekkor elváltoztatott hangon a zöldre festett feketerigó, és elősétált egy bokor mögül.

Hirtelen szóhoz sem jutott a sok madár, tátva maradt a csőrük. A feketerigó (azazhogy zöldrigó, nem is tudom, hogy nevezzem) meg nagy peckesen sétált a tisztáson, abban a hitben, hogy ő legszebb madár a ligetben.

A vándorsólyom ocsúdott fel elsőnek.

– Nicsak – mondta –, egy uborkamadár.

Nevettek, ahogy a torkukon kifért.

– Vagy netán egy nagyra nőtt szöcske – toldotta a búbos banka, s szegény feketerigó legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.

A kisfiú is mosolygott, és szelíden, nehogy megbántsa ezt az uborkamadarat vagy kicsodát, azt mondta:

– Ne haragudj, de én nem ilyen madárra gondoltam.

Huss – elröppent gyorsan a feketerigó.

„Cskcskcsk – korholta magát mérgesen –, mert ostoba módon színtiszta zöldre kentem magam, pedig a zöldküllő nem is egyforma zöld. Kétféle zöld is van rajta (mert a zöld sem egyforma, éppen úgy, mint a fekete), a feje teteje meg piros, a szárnya vége meg fehér pettyes fekete. Na de majd legközelebb. A jövő héten ügyesebb leszek.”

Hát nem sokkal lett ügyesebb! Hogy, hogy nem, az jutott eszébe, hogy gólyának festi magát. Sok fekete meg fehér festéket kent magára, és a lábát meg a csőrét pirosra festette. Eszébe sem jutott, hogy a gólya legalább tízszer akkora, mint ő. Ki látott már ilyen pici gólyát, rövid lábút, rövid csőrűt. (Arról nem is beszélve, hogy a hátán átütött a zöld festék a fehéren!)

Ritkán látott a liget olyan viháncolást, mint amikor a gólyának álcázott feketerigó odaállt a kisfiú elé.

– Te meg miféle szerzet vagy? – kérdezte a kisfiú.

– Nem látod, gólya vagyok – mondta kicsit ijedten a feketerigó, mert akkor már sejtette, nem nagyon sikerült ez a gólyává alakulás.

– Még hogy gólya! Talán golyhót akartál mondani – mondta a gólya, és olyan nevetőgörcsöt kapott, hogy ki kellett hívni a mentőket.

Bizony ez a gólyahistória is csúfos véget ért, mert a kisfiú nagy sajnálkozva megint az mondta:

– Ne haragudj, nem ilyen madárra gondoltam.

A feketerigó fél évre elbujdosott bánatában. Hiába jött a kisfiú, hiába keresett madár barátot.

A feketerigónak meg fájt a szíve: „Hej, csak szebb madár lennék, akkor biztosan barátjává fogadna a kisfiú!”

A kisfiú egyre szomorúbb lett.

– Most már az uborkamadár sem akar velem barátkozni – mondta.

A madarak vigasztalni próbálták, de neki barát kellett volna. Hogy lehetne megvigasztalni azt, aki nem talál barátra!

A feketerigó legalább olyan bánatos volt, mint a kisfiú, ha nem bánatosabb. Magát is sajnálta, meg a kisfiút is. Magát talán egy kicsit jobban.

Ezért aztán fél év elteltével elhatározta: újra próbálkozik. De most már nagyon gondosan látott munkához. Egy teljes napig tanulmányozta a sárgarigót. A sárgarigó a legszebb madár – gondolta –, még a latin neve is a legszebb a madárnevek közül, úgy hívják, hogy Oriolus Oriolus (mert minden madárnak van latin neve is). Eszébe sem jutott, hogy őt meg Turdus Merulának hívják latinul, s az semmivel sem csúnyább, mint az Oriolus Oriolus. Talán még szebb is.

És elkezdte magát sárgarigónak festeni. Egy hétig tartott a festés, de ez aztán tökéletesen sikerült. A feketerigó olyan lett, mint egy igazi sárgarigó. Talán csak az alakja különbözött kicsit a sárgarigóétól, de ahhoz igazán jó szem kellett, hogy ezt észrevegye valaki.

Azon a héten is eljött a kisfiú barátot keresni. Nem csüggedhetett, tudta, barátra kell találnia.

A sárgarigónak festett feketerigó elősétált a bokrok közül. A madaraknak elállt a lélegzetük a gyönyörűségtől.

– Nicsak, egy csodálatos sárgarigó – mondták.

A kisfiú is elbámulva nézte a szép madarat, a szíve hangosan dobogott. Csak az igazi sárgarigó gyanakodott. „Valami nagyon furcsa ezen a madáron” – gondolta, és oda is szólt neki:

– Füttyents egyet!

– Nem füttyentek – mondta nyeglén a feketerigó.

Persze, hiszen a sárgarigó azt is ki tudja fütyülni, hogy „Huncut a bíró” meg „Fütyül a rigó”, a feketerigó meg csak annyit tud: „Tiutu.” Ez legalább olyan szép, mint a sárgarigó éneke, de mégis más. Én biztos vagyok benne, hogy a sárgarigó nagyon szeretné néha azt fütyülni, hogy tiutu, de nem megy neki. Ő csak azt tudja: „Huncut a bíró.”

Csakhogy megszólalt a kisfiú:

– Ne haragudj – mondta elszomorodva –, te valóban csodálatosan szép madár vagy, de én egy másik barátra gondoltam. Láttam valamikor egy nagyon kedves madarat. Nem volt ilyen tarka, mint te, de nekem ő kellene barátnak. Az a madár fénylő fekete volt, csak a csőre volt sárga. Azt hiszem, úgy hívják, feketerigó. Megértheted, hogy ki kell tartanom mellette, hátha egyszer megjön, és akkor ki lesz a barátja?

A feketerigó keserves sírásra fakadt, hullottak a könnyei, mint a záporeső. A kisfiú nagyon megsajnálta.

– Miért sírsz? Ne sírj! – mondta neki.

– Azért sírok – zokogta a madár –, mert a feketerigó én vagyok.

Ámulva néztek rá, nem akarták hinni, de akkor a madár könnyei már lemosták a melléről a sárgarigó sárga, a gólya fehér és a zöldküllő zöld színét – előtűnt az igazi fekete.

– Istenem, de buta madár vagy te – mondta boldogan a kisfiú, fölkapta, és sokáig mosdatta a feketerigót a patakban. De a sok szín nem egykönnyen jött le róla; amikor hazaindultak, még akkor is zöld, sárga meg fehér foltok éktelenkedtek a madáron. Nem is volt olyan, mint egy igazi feketerigó.

– Mit gondolsz, lekopik? Leszek én még igazi szép fekete? – kérdezte a madár.

– Biztos – mondta a kisfiú, azután elszomorodott; arra gondolt, hogy már fél éve lenne barátja, ha ez a szamár feketerigó nem pingálja magát.

 

Aranyszóló pintyőke

Hol volt, hol nem volt, hetedhét ország ellen volt, az Óperenciás-tengeren is túl, de az öreganyám házán is túl volt, élt a világon egy király. Annak volt három fia. Már nagyon öreg volt, a szemét úgy kellett vasvillával feltámasztani. Azt mondja egyszer a fiainak:

– Fiaim, ha ti a fiatalságnak meg a halálnak vizéből tudnátok nekem hozni, s megkerítenétek az aranyszóló pintyőkét, megfelezném veletek a birodalmamat. Több sem kellett a három királyfinak. Ment, nyergelt egyszerre mind a három.

A két öregebb szép paripára, a legkisebb egy csúnya szürke lóra. Mikor a nagyobbak a kicsit meglátták, elkezdték csúfolni, hogy ilyen amolyan, hogy mer elindulni azon a gebén. De rájuk se hajlott a királyfi, ment ő is az orra után. Ment, ment, mendegélt hetedhét ország ellen. A bátyjai csalták, hogy menjen arra, amerre ők, de hogy még jóformán el sem indultak, s már kicsúfolták, ment inkább csak magában. Utjában egy rossz kunyhót talált, abban lakott egy öregasszony.

– Adjon isten jó reggelt, öreganyám! – köszönt a királyfi. – Adjon isten, kedves fiam! Mi járatban vagy? Hát elmondta sorra, hogy mi végett vette a nyakába a világot. Azt mondja az öregasszony: – Én nem tudok semmit, de eredj, az erdőn túlnan lakik egy másik öregasszony, az majd tud valamit mondani. Azzal elévesz egy korsót, a kezibe nyomja a királyfinak.

– Kedves fiam, ha jössz visszafelé, merítsd meg nekem ezt a korsót az élet vizével, s hozd be. Jótét helyébe jót várj! A királyfi ment tovább. Az erdőn túl csakugyan megtalálta a másik öregasszonyt, de az is annyit értett az ő dolgához, mint a tyúk az ábécéhez, az is csak a korsót nyomogatta a kezébe. De elmondta, hogy oda nem messzire lakik egy még őnála is öregebb asszony, menjen ahhoz, avval jól jár. Elment, rá is talált arra a vénasszonyra is. Vénebb volt már az országútnál. Beköszön a királyfi: – Adjon isten jó napot, öreganyám! – Adjon isten, kedves fiam! – mondta volna az öregasszony, ha tudta volna, de csak úgy dödögte.

– Hát mi járatban vagy? Elmondta a királyfi töviről hegyire, hogy ő a fiatalságnak meg a halálnak a vizéből akar hozni, s megszerezné az aranyszóló pintyőkét is, ha lehet, mert az apja úgy kívánja. De magától nem sokra menne, hát kéri az ő tanácsát. Azt mondja neki az öregasszony: – Nagy fába vágtad a fejszét, kedves fiam! De próbáld meg, hátha sikered lesz. Ahogy innen elindulsz, érsz egy nagy erdőbe. Annak a közepén találsz egy aranyvárat, egy ablaka mindig nyitva van. Ott kösd fel a lovad farkát, hogy egy szál se maradjon el, s ugrass be az ablakon. Mindjárt ott találod Tündérszép Ilonát, de meg ne csókold valahogy mert akkor véged, hanem szakítsd ki egy hajszálát, ezzel kösd be az aranyszóló pintyőke száját, ott találod mindjárt Tündérszép Ilona mellett a kalitkában. Balról folyik a fiatalságnak, jobbról a halálnak a vize korsaidat merítsd meg, avval gyere, de vigyázz, hogy a lovad farka fel legyen kötve, mert nagy baj lesz, ha észrevesznek. Nesze ez a kefe meg ez a tojás, meg ez a törülköző, ha bajba kerülnél, ezekkel kisegítheted magadat. Azzal a harmadik öregasszony is elévett egy korsót, odaadta a királyfinak a kefével, tojással meg törülközővel együtt. A királyfi pedig elindult. Nemsokára el is ért az erdő közepébe, az aranyvárhoz. Éppen dél volt, sütött a nap, a királyfi majd megvakult a nagy fényességtől. Az aranyvárra rásütött a nap, az volt az a nagy fényesség. Leugrott hát a lóról, első dolga volt a ló farkát felkötni, azzal újra felült, s beugratott a nyitott ablakon. Ott meg eltátotta szemét-száját, mert olyant még életében nem látott. Egy székben ült Tündérszép Ilona. Annál szebbet még tán pingálni se lehetne, mellette egy kalitkában egy aranyszóló pintyőke. A királyfi már odahajolt a Tündérszép Ilona arcához, hogy megcsókolja, de akkor eszébe jutott az öregasszony mondása. Kihúzott a Tündérszép Ilona fejéből egy aranyhajszálat, bekötötte az aranyszóló pintyőke száját. Azután merített a fiatalság és a halál vizéből, ahány korsót hozott, mind belemerítette, a kalitkát feltette a nyeregbe az aranyszóló pintyőkével együtt, s azzal irdóc! ment ki az ablakon. Igen ám, de elfelejtette a lova farkát újfent megkötni, egy szál kicsüngött belőle; a várhoz ért, s az a száltól olyant zendült, hogy a tündérek mind felébredtek a zendülésre. Mindjárt tudták, hogy ott járt valaki. És ahányan csak voltak, mindnyájan utána a királyfinak! Már majdnem elérték, amikor elhajította a kefét, amelyet az öregasszony adott. Mindjárt egy nagy erdő lett belőle. No, meg voltak akadva a tündérek, mert ha gátat vetnek eléjük, nem repülhetnek át rajta, át kellett az erdőn törniük magukat. Azalatt pedig a királyfi jó messzire haladt. De a tündéreknek nem sok kell, ha egyszer a szárnyukat használhatják. Ahogy az erdőből kiértek, mindjárt nyomában voltak újra az aranyszóló pintyőkének. Már nagyon égett a ló talpa alatt a föld, mikor a királyfi elhajította a tojást. Abból rögtön nagy hegy lett. A tündéreknek át kellett gyalogolniuk rajta, ha az aranyszóló pintyőkét még egyszer látni akarták. A királyfi, amikor harmadszor is a sarkában látta őket, eldobta a törülközőt, abból tenger lett, olyan, hogy még a tündérek sem tudták átlábolni. Nemsokára útjába esett az öregasszony kunyhója, akitől a tanácsot kapta. Vitt neki egy korsó fiatalságvizet. Azután sorba elment a másik két öregasszonyhoz is a korsóval. Most már jó volna minden, megvan az aranyszóló pintyőke is, a fiatalságnak meg a halálnak vize is, de ezzel nem lett vége a bajnak. Hazamenet a királyfi találkozott testvéreivel, azok semmi haszon nélkül jártak. Mikor meglátták, hogy ott a két korsó az öccsük nyakában, a kezében meg a kalitka az aranyszóló pintyőkével, kapták magukat, elvették tőle. Õrá meg ráparancsoltak, hogy öltözzék fel béresnek, álljon be az apjához kocsisnak, s az egészről ne szóljon senkinek semmit, különben megölik. A királyfi, mit volt mit tennie, úgy tett, ahogy a bátyjai mondták, megígérte, hogy nem szól semmit. Avval mentek hazafelé. Otthon megörült az öreg király, hogy az ő két legnagyobb fia milyen derék ember. Mindjárt odaadta nekik birodalmának felét. A legkisebb fiát meg, aki béresnek volt öltözve, megfogadta kocsisának. Így éltek. A két királyfi uraskodott, jómódban volt, a legkisebb lovat vakart meg szántott. Egyszer, ahogy felébrednek, látják, hogy éjszaka a palota előtt támadt egy aranyhíd, szép, gyönyörű aranyhíd, a közepén áll Tündérszép Ilona, s azt kiabálja: – Király, király, öreg király, küldd ki azt a fiadat, aki engem a váramban megrabolt. A két fiú csodálkozott, hogy ki lehet az, mi járatban van. Kimegy a legöregebb, lóra ül ő is, mint ahogy Tündérszép Ilona jött, s kiáll a hídra. Azt kérdezi tőle Tündérszép Ilona: – Királyfi, mondd meg nekem, jobb vagy bal oldalamon folyik-e a halál vize! Az meg se tudott mukkanni. – Ha nem tudod, küldd ki az öcsédet, hátha az meg tudja mondani! Kimegy a második királyfi. Tündérszép Ilona attól is megkérdezi a halál vizét, de annak a felelete se ért egy petákot. Azt mondja akkor Tündérszép Ilona: – Király, király, öreg király, ha házadból senki sem tudja megmondani amit én kérdezek, háborút indítok ellened! Akkor a királyhoz bement a kocsis, azt mondja neki: – Felséges királyom! Grácia fejemnek, engedd meg, hogy az aranyhídra mehessek, hátha én meg tudnálak menteni a háborútól. A király kapva kapott rajta: – Eredj, no! De okosan beszélj! Felhajította magát egy lóra a legkisebb királyfi, vágtatott egyenest a hídra, Tündérszép Ilona elé. Kérdezi tőle is Tündérszép Ilona: – Mondd meg nekem, királyfi, jobb vagy bal oldalamon folyik-e a halál vize? – Balról a fiatalság, jobbról a halál vize – feleli a kocsisnak öltözött királyfi. – Ez jól van-mondta Tündérszép Ilona. – Hát az aranyszóló pintyőkével mi történt? – A fejedből kivettem egy aranyszálat, avval kötöttem be a száját, s úgy hoztam el kalitkástól együtt. Az öreg király meg a két fia odabenn csak nézték, a két királyfi különösen. Tudták, hogy most már vége a pünkösdi királyságnak. Azt kérdezi még ott kinn a legkisebbtől Tündérszép Ilona:

– Hát én ki vagyok?

– Te Tündérszép Ilona vagy! A te váradból hoztam én a fiatalság meg a halál vizét, meg az aranyszóló kis pintyőkét. – No, ha az én vagyok, te meg szívem szép szerelme vagy, ásó-kapa válasszon el egymástól. Összeölelkeztek, összecsókolóztak, bementek a királyi palotába. A két legidősebb királyfinak már akkor csak hideg nyoma volt otthon, elbujdostak, ki tudja, hová. Az öreg király a fiatal párnak adta egész birodalmát, azok pedig megesküdtek, lagzit csaptak, hetedhét országra szólót, még most is élnek, hogyha meg nem haltak.   Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese

Mese az eltévedt kisverébről

A fészekben kikeltek a tojások: öt kis verébfióka tátogott a mamája felé. A verébmama megetette, melengette a kicsinyeit, s mikor nagyobbra nőttek, repülni tanította őket. Az ötödik kisveréb bátrabb és ügyesebb volt, mint valamennyi testvérkéje.

Egy napon repüléslecke közben olyan messzire szállt, hogy nem látta sem a mamáját, sem a testvéreit. Nagyon megijedt a kisveréb, a szárnya elfáradt, már nem is tudott röpülni, csak ugrándozott a vékony lábacskáin. Addig-addig ugrándozott, míg a vadkacsa fészke elé ért.

– Befogadsz a fészkedbe-? – kérdezte a kisveréb.

– Befogadlak, háp-háp… – mondta a vadkacsa.

– De én csak azt tudom mondani; hogy csip-csirip!

– Akkor nem fogadlak be a fészkembe, háp-háp… – mondta a vadkacsa. A kis veréb továbbugrált. Találkozott a galambbal, és megkérdezte:

– Melengetnél-e a szárnyad alatt?

– Melengetnélek szívesen, kruuú… buk… buruk… – turbékolt a galamb.

– De én csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!

– Akkor nem melengetlek, kruuú… buk… buruk… – mondta a galamb.

A kis veréb továbbugrált. Találkozott a bagollyal.

– Éhes vagyok, adnál-e nekem enni? – kérdezte.

– Szívesen adok, uhuuu – huhogott a bagoly.

– De én csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!

– Akkor nem etetlek meg; uhuuu – mondta a bagoly. Besötétedett, hideg lett, a kis veréb félt, fázott, éhezett, s fáradtan ugrándozott egyre tovább, tovább. Ekkor meglátott egy szürke madarat, az is a földön ugrált.

– Kedves madár – szólította meg a kisveréb a madarat -, befogadnál-e, megetetnél-e engem? Fáradt fióka vagyok, és csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!

– Befogadlak, megetetlek; melengetlek, én vagyok a mamád! Egész nap kerestelek, hívtalak, csip-csirip!

A verébmama hazavitte a fiókáját a fészekbe, megetette, a szárnya alá vette, s ott melengette reggelig.

Kormos István: A fecske és a szalmaszál

Hol volt,
hol nem,
messze, messze,
volt egy villásfarkú
fecske,
annak puha
fecskefészke,
a fészekben
kilenc apró,
sippogató
kisfecskéje.
Ott a fészek
az ereszben,
ott a fecske
a fészekben
kilenc fia
között fészkel,
játszadozgat
anyafecskénk
kilenc kicsi
kisfecskével.
Hanem egyszer
– hajahaj! –
jő rettentő
csúnya baj:
omlik puha
fecskefészek,
volt-nincs fészke
a fecskének,
nincsen fészke
se magának,
se a kilenc
fiókának.
Rakni kéne
másik fészket
kilenc síró
kicsinyének..Száll a fecske,
messze száll,
szalmát szedni
szálldogál,
talál is egy
szalmaszálat,
éppen jó lesz
gerendának.
Csőre közé
kapja hát,
annak a nagy
szalmaszálnak.
Húzzák,
vonják,
de hiába:
meg se moccan
ott a porban
az a kutya
szalmaszála.
Sírhatnak hát
most már négyen,
sírnak is ott
az útszélen.
Akkor arra
száll egy cinke,
egy szénfejű,
csöpp picinyke.
s röppen
árkonbokron át;
száll hazáig
sietve,
azaz szállna,
szálldogálna,
ha a szalma
a csőrében
olyan nehéz
nem lenne.
Aj, te nehéz
szalmaszál,
fárad szegény
csöpp madár,
szegény fecske
úgy elfárad,
földre ejti,
szalmaszálat,
földre kereng
szalmaszál,
melléje ül
le a porba
a kis fecske,
és busongva
hull a könnye,
hulldogál..Sárgarigó
arra száll,
kis fecskére
rátalál.
Kérdi tőle:
„Mi a baj?”
Könnyét törli
szegény fecske,
s felel sírva,
hüppögetve:
„Rigó pajtás,
nagy a baj!
Fészket rakni
erre jártam,
elejtettem
szalmaszálam,
hogyan rakjak
immár fészket,
hová tegyem
fészektelen
kilenc kicsi
Kérdi tőlük:
„Mi a baj?”
Könnyét törli
szegény fecske,
s felel sírva,
hüppögetve:
„Cinke pajtás,
nagy a baj!
Fészket rakni
erre jártam,
elejtettem
szalmaszálam,
hogyan rakjak
immár fészket,
hová tegyem
fészektelen
kilenc kicsi
kisfecskémet?”
„Sose búsulj!
– szól a rigó. –
Megmondom én,
mi volna jó.
Ketten könnyen
fölemeljük,
emeljük hát
pajtás együtt!”
S kétoldalról
nekiállnak
annak a nagy
szalmaszálnak.
Húzzák,
vonják,
de hiába:
meg se moccan
ott a porban
az a kutya
szalmaszálaSírhatnak hát
most már ketten,
sírnak is nagy
keservesen.
Búbosbanka
arra száll,
a sírókra
rátalál.
Kérdi tôlük:
„Mi a baj?”
Könnyét törli
szegény fecske,
s felel sírva,
hüppögetve:
„Búbosbankám,
nagy a baj!
Fészket rakni
erre jártam,
elejtettem
szalmaszálam,
hogyan rakjak
immár fészket,
hová tegyem
fészektelen
kilenc kicsi
kisfecskémet?”
„Ne búsuljál,
ne zokogjál,
hárman könnyen
kisfecskémet?”
„Ne búsuljál,
ne zokogjál,
öten könnyen
fölemeljük,
emeljük hát
pajtás együtt!”
S mind az öten
nekiállnak
annak a nagy
szalmaszálnak.
Húzzák,
vonják,
húzzák,
vonják,
végül öten
megmozdítják,
fölemeljük,
emeljük hát
pajtás együtt!”
S háromfelől
nekiállnak
annak a nagy
szalmaszálnak.
Húzzák,
vonják,
de hiába:
meg se moccan
ott a porban
az a kutya
szalmaszála.
Sírhatnak hát
most már hárman,
sírnak is nagy
búsulásban.
Bajszos sármány
arra száll,
a sírókra
rátalál.
Kérdi tőlük:
„Mi a baj?”
Könnyét törli
szegény fecske,
s felel sírva,
hüppögetve:
„Aj, te sármány,
nagy a baj!
Fészket rakni
erre jártam,
elejtettem
szalmaszálam,
hogyan rakjak
immár fészket,
hová tegyem
fészektelen
kilenc kicsi
kisfecskémet?”
„Ne búsuljál, ne
zokogjál,
négyen könnyen
fölemeljük,
emeljük hát
pajtás együtt!”
S mind a négyen
nekiállnak
fölemelik
azt a szalmát,
a magosba
fölragadják.
Meg se állnak
hazáig,
a kis fecske
házáig.
Fészket rakott
hát a fecske,
csuda fészket
az ereszbe,
kilenc fia
között fészkel,
kilenc kicsi
kisfecskével.

Nyelvi játékok

“Fa nélkül egy fillért sem ér a táj.
S üres a fa, ha nincs rajta madár.
Én azt hiszem nem kelne föl a nap,
Ha nem lennének fák és madarak.”

Horváth Imre

Teststilizáció:

Találd ki, kinek öltöztem:

A játék lényege, hogy a gyermekek a számukra elérhető kelléktárból válogathatnak ruhákat, illetve egyéb eszközöket, jelzésértékű ruhadarabokat. A család próbálja meg kitalálni, kinek öltözött a gyermek. természetesen a szerepek felcserélhetők.

Találd ki, melyik meséből jöttem:

Ez a játék nagyon hasonlít az előzőhöz, azonban itt egy-egy meseszereplő bőrébe bújhattok.

Mesedramatizálás:

A gyermek által jól ismert és szeretett mesét felkínálhatjuk dramatizálásra. A teststilizációt támogatandó, adjunk a gyermeknek jelzésértékű kiegészítőket, ruhadarabokat, melyekkel külsőségeiben is a szereplők bőrébe bújhat.

Találós kérdések:

  • Eszik, iszik, mégsem hízik, akinek van, pödörgeti. (bajusz)
  • Hosszú vagy rövid, szőke vagy barna, fekete, göndör vagy sima fajta. Mi az? (haj)
  • Egy lyukon bebújsz, mégis kettőn jössz ki. Mi az? (nadrág)
  • Ha az idő nagyon komisz, ott ülök a fejeden. Hogyha jön egy nagy, erős szél, nem maradok helyemen. (kalap)
  • Tarka-barka, kiabál: Torkodra köss, majd nem fáj! (sál)

Tekintet

Nézzünk farkasszemet:

Ezt a játékot nem kell bemutatni.

Nagyobb gyerekekkel nehezíthetjük a játékot: farkasszemnézés közben próbáljuk elvégezni a korábbi hetek alatt leírt nyelvgyakorlatokat, vagy grimaszolhatunk is.

Nehezíthetjük úgy is, hogy közben valamilyen feladatot végzünk, például ki-be gomboljuk a ruhánkat, vagy akár papírt gyűrögetünk.

Csináld, amit én akarok:

A játékot irányító gyermek vagy felnőtt csupán a tekintetével adhat utasítást egy-egy feladat elvégzésére.

Kis könnyítés: gesztusokkal is kísérhetik az „utasítást”, azonban megszólalni tilos 😊

Aki még mindig unatkozik, böngészheti a következő oldalt is:

https://www.csaladinet.hu/hirek/gyerekneveles/jatekok_zenek_foglalkoztatok/24428/madarak_es_fak_napja_-_jatekos_feladatok_melyek_bovitik_gyermeked_tudasat

SZOBÁBAN JÁTSZHATÓ MOZGÁSOS JÁTÉKOK VII.

1.) Gyufavívás

Rajzoljunk, ragasszunk a földre egymástól egy méter távolságra két, fél méter átmérőjű kört. A körök mögé közvetlenül egy-egy párhuzamos vonalat húzunk. A vívóbotok kb. 2 m hosszúak legyenek. (lehet bot, vessző, partvisnyél). A körökbe középre egy-egy gyufásdobozt teszünk. A két vívó feláll a vonalak mögé, s számolásra (1,2,3) vívni kezdenek, igyekeznek a másik gyufásdobozát kiütni, kipiszkálni, kitolni a körből. Akinek sikerül, az győz.  Csak vívni szabad, vagyis csak egymás botját szabad érinteni, mégpedig úgy, hogy térdmagasságnál nem lehet feljebb emelni a kardok hegyét. Aki feljebb emeli, kiesik. Lehet elütni, lenyomni a botot, de csak állva küzdhetnek a felek, leguggolni, lehajolni nem szabad!

Madarak és fák napja | május 10. - Örömhír Óvoda | Veszprém

A játék során fejlődik a szem-kéz koordináció, térérzék, mozgásügyesség

2.) Macskafarka

Láttátok már, mikor a macska megfogja a farkát? Valami ilyesmi ez a játék is. Kell egyhelyben forgó (anyuka, apuka) Az egyik gyermek arccal előre fogja meg a forgó kezét, a másik gyermek a forgó másik kezét arccal háttal fogja meg. Elindul a körben futás, a helyben forgó lassan forog, miközben megpróbálják egymást elkapni a gyerekek. Az győz, aki megfogja a másikat.

A játék fejleszti az egyensúlyérzéket, testsémát, idegrendszert stimulál.

3.) Madzagtekerés

A játékhoz szükség van egy jó hosszú madzagra. A közepére nagy bögöt (csomót) kötünk, ami jól látható legyen. A két játékos megfogja a zsinór végét, és háromra tekerni kezdi. De úgy kell tekerni, hogy gombolyag legyen belőle. Ha a gombolyag tekerés közben kibomlik, akkor azt addig vissza kell tekerni, míg az újra szoros nem lesz. Az nyer, aki elsőként ér el a közepére kötött böghöz. Húzni, rángatni nem szabad, legjobb, ha a bög a földön fekszik, és a játékosok lépkednek feléje.

A játék fejleszti a finommotorikát, kitartást, versengést.

4.) Matróz bácsi, mondjad meg…

A játékot előszoba folyosón, nagyobb méretű szobában játszhatjuk. A gyerekek az egyik falnál állnak velünk (anya, apa) szemben, és hangosan kérdezik: ”Matróz bácsi (néni) mondjad meg, hogy kelljünk át a vízen?” A matróz bácsi válaszol, és valamilyen járásformát jelöl meg. Pl. hátrafelé, vagy magas térdemeléssel, szökdelve, rákjárással, krokodilkúszással stb. A gyerekek a meghatározott módon átmennek a másik oldalra, majd vissza. Ezután újra kérdeznek.

A játék során fejlődik a testséma, mozgásügyesség, nagymozgások, test izomzata, kreativitás.

5.) Tolvajlépés 1!2!3!

A gyerekek az előszoba folyosó végén, illetve a nappali egyik falánál állnak. A játékvezető a velük szemben lévő falnál, háttal feléjük áll. A játékvezető elkiáltja magát: Tolvajlépés1!2!3!  Háromra visszafordul. A versenyzőknek addig kell a játékvezető közelébe kerülni, míg az meg nem fordul. Ha a három elhangzik, már senki nem lehet mozgásban. Aki mozog azt a játékvezető visszaküldi a kiinduló helyre. Ezután a játékvezető újra hátrafordul és újra számolni kezd. Ekkor még közelebb juthatnak a játékvezetőhöz a versenyzők. Az győz, aki hamarabb ér a játékmesterhez.

A játék fejleszti a mozgásügyességet, reagáló képességet, gyorsaságot, test kontrollt.

Jó játékot!

Egészségetekre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .