Rólunk mondták

.

Minden szülő életében nagy fordulat, amikor gyermekét először egész napra egy idegen közegben mások felügyeletére bízza! Így voltunk ezzel mi is, akik 2011. szeptemberében, az akkor induló Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvodába vittük csemetéinket. A legfontosabb egy szülő számára, hogy a gyermeke szívesen megy óvodába, szereti ott eltölteni az idejét, és hazatérve mesél a napjáról. Gyermekeink örömmel járnak ebbe az óvodába, vidáman játszanak egymással, a nagyobbak figyelnek a kisebbekre, segítik őket. A szeretetteljes légkört mi sem bizonyítja jobban, hogy egy év után az idén ballagó gyermekek zokogva vettek búcsút kisebb társaiktól, az óvónőktől és a dadától. Az ovis évzárón hihetetlen teljesítményt nyújtottak a gyerekek. Játszi könnyedséggel mondták egymás után a verseket, dalokat, járták a táncokat.

Gyermekeink sok vallási értéket képviselő gondolatot és viselkedést hoztak haza. A lelkésznőnk hetente egy istentisztelet tartott az óvodában, és az ovisok az evangélikus templomban is teljesítettek szolgálatot.

A kialakult napi- és heti rend mellett az óvónők által szervezett változatos programok során gyermekeink sok élménnyel gazdagodtak (pl.: bábszínház, könyvtár, tűzoltóság, Tűztorony, finn Mikulás, nemeshanyi vízimalom). A tornaszoba rossz idő esetén is lehetőséget nyújtott a mozgásra, és a néptánc oktatásra is.

Az óvoda dolgozói a sok közös családi program megszervezésével összetartó szülői közösséget formáltak. A karácsonyi, húsvéti ajándékkészítés és meglepetés műsor gyermekeinknek, a farsangi ovibál, a közös játék és akadályverseny a családi délutánokon megmutatta, hogy idegen emberek milyen összhangban tudnak lenni egymással, ha a szeretet vezérel. Szívesen töltöttük el együtt az időt, segítettünk az óvoda épületének, udvarának szépítésében (parkosítás, őszi levélgyűjtés, tavaszi udvartakarítás). Mai rohanó világunkban különösen szükséges, hogy legyen olyan példa gyermekeink előtt, hogy a közösen, vidáman, jó hangulatban eltöltött idő mindenkinek szükséges.

Természetesen ennek az óvodának is vannak nehézségei. Az épület több helyen javításra szorul, a gyermekeknek több kinti játékra lenne szükségük. A problémák leküzdéséhez és a célok megvalósításához az óvoda vezetőségének és a lelkészeknek sikerült anyagi támogatásokat szerezni, valamint több pályázatot is elnyerni. Az ovicsalogató játszóházaknak is köszönhetően szeptembertől két csoportos lesz az óvoda, így még egy csoportszobát és öltözőt rendezhetnek be. Az érdeklődők nyílt nap keretében augusztus 24-én betekintést nyerhetnek az evangélikus óvoda épületébe.

Tapasztalatunk alapján gyermekeinknek az öröm és a szeretet kis szigete ez az óvoda, ami az óvónők és a dada türelméből és hozzáállásából, valamint keresztyén értékek megnyilvánulása által alakulhatott ki.

/Urbánné Ildikó és Hiller Szilárd/