Szeptembertől Karácsonyig…

– o –

A 2013-14-es nevelési év is mozgalmasan kezdődött óvodánkban. Két csoportunkban, a Margaréta és a Napsugár csoportban, maximális létszámmal indultunk. PIC_2234Jó érzés volt ezt a fél évet ilyen összetartó, egymást segítő, lelkiismeretes nevelőkkel eltölteni. Hiszen ez az alapja, hogy gyermekeink megszokják, megszeressék óvodánkat, elfogadják az általunk közvetített lelki és értelmi táplálékot.

Szeptember 8-án, a tanévnyitó istentiszteleten lelkészeink beiktatták a már megmérettetett, bizonyított és megszeretett kollégáinkat, Sipos Ivett óvodapedagógust és Gregor Orsolya dajkát.

A hammelburgi testvérgyülekezet óvodájából kapott két galéria óriási örömöt jelentett gyermekeinknek. Ezzel játéklehetőségük jelentősen gazdagodott. Szeptember 20-án volt alkalmunk megmutatni a felállított galériákat hammelburgi testvéreinknek, akik nagyon kedvesen fogadták óvodásaink énekeit és apró ajándékainkat.

PIC_2235Októberben izgalommal készültünk óvodánk születésnapjára. amelyet Dóra néni javaslatára Tamás mise keretében ünnepeltünk meg. Igét hirdetett Ittzés János nyugalmazott püspök úr, szolgálatot vállaltak Isó Dorottya, Isó Zoltán, Tóth Attila és Wertler Gábor lelkészek, gyülekezetünk Gospel kórusa, valamint nevelőtestületünk. Sokunkat meghatotta óvodásaink szívhez szóló, lelkes éneke. Születésnapi ajándékául, egy – az országos evangélikus egyház pályázatán nyert – több funkciós mászókát és három nagy tortát kaptak gyermekeink.

PIC_2236Évről-évre bővülnek kapcsolataink a város intézményeivel. Meghívást kaptunk szeptember 30-án a Simonyi általános iskolába, ahol együtt ünnepeltük a zene világnapját. A nagyobbak november 7-én részt vettek a Padányi iskola Márton napi műsorán. A Margaréta csoportosok megtekintették a városi könyvtár kiállítását, mely után a könyvtár dolgozói egy kis játékot is szervezetek óvodásainknak. Természetesen az idén sem maradhatott el evangélikus templomunk meglátogatása. Régi óvodásaink már otthonosan mozogva, példamutató magatartással mutatták be új társaiknak a kis templomot.

PIC_2238Nagy öröm számunkra, hogy sosem vagyunk egyedül, örömeinkben, bánatainkban, újabb-és újabb feladataink megoldásában mindig számíthatunk lelkészeinkre, gyülekezetünkre. Együtt készültünk születésnapunkra. A férfikör és több hölgy testvérünk is rendszeresen segédkezett óvodánk szépítésében, karbantartásában. A nőegylet tagjai és az édesanyák az idén is jó hangulatban, nagy szeretettel készítették el az ovisok mikulás ajándékát. December 2-án mi fogadhattuk a Hangvillában a finn mikulást, akinek egy finn dalt is elénekeltünk. December 6-án a nevelők mese előadással lepik meg óvodásainkat, a Szilágyi iskolába járó evangélikus gyermekeket és a nyugdíjas testvéreket. Szeretnénk, ha óvodánkat, óvodásainkat minél többen megismernék, megszeretnék gyülekezetünkből. Felnőttek és gyermekek egyaránt örömmel fogadták volt konfirmandusunkat, aki az érettségi előtti közösségi munkát nálunk teljesítette. A továbbiakban is szeretettel várjuk minden ifjú testvérünket e szolgálatra.

Advent alatt, közös rendezvényeink segítségével szeretnénk eljuttatni karácsony igazi üzenetét, az örömhírt óvodásaink családjaihoz, gyülekezeti tagokhoz és az óvodánk környezetében élőkhöz egyaránt. Kérjük mennyei Atyánk áldását, hogy nevelőtestületünk minden szava és tette e célt tükrözhesse.

 

Erős vár a mi Istenünk

Ráczné Hock Erika, Rádóczy Ágnes